Báthory István cserkészcsapat



brusszelicserkeszek(kukac)gmail.com

 

 

Cserkészfiú, cserkészlány program (korosztályos program, Cs.) november 21-23

2025.11.21 18:00

Kedves szülők és cserkészek!

Gyorsan közeledik az eupen-i őszi portyánk időpontja, ami a cserkész korosztály kiemelt programja, ezért kérjük töltsétek ki ezt az űrlapot, hogy ezen keresztül megkapjuk a szükséges adatokat, ezekre az információkra a szállásadónak van szüksége, valamint nekünk is fontos, hogy pontosan lássuk a résztvevők létszámát.

Űrlap:
https://forms.gle/YjoZjxhmcx8EL86i6

Vonattal utazunk, és a jegyeket két héttel korábban meg kell rendelnünk csoportos jegyként, ezért is lényeges, hogy időben tudjuk, ki tud részt venni.

Ez a program csapatprogram, tehát a szállás, utazás és étkezés költségeit a csapat fedezi.

Kérjük a szülőket,
hogy az aktuális és pontos információkért – a WhatsApp-csoport és az e-mailek mellett – a csapat honlapját tekintsétek elsődleges forrásnak.

Köszönettel:
vezetőség